Kulcsfontosságú, hogy a jó minőségű termékpaletta mellett kiemelkedő ügyfélélményt is nyújts a vásárlóknak az év 365 napján, de legfőképpen a kampányok idején. Hiszen ekkor találkozik a legtöbb új vásárló a webáruházaddal, és ha lassan töltenek be az oldalak vagy túl körülményes kiigazodni a webshopodban, akkor gyorsan el is kattintanak.

A kampányok rendkívüli terhelést jelentenek a webáruházak részére mind technikai, ügyfélszolgálati, mind logisztikai oldalról. Egy jól megtervezett és előkészített kampány nemcsak a te és a munkatársaid munkájának hatékonyságát fogja támogatni, hanem a vásárlókat is segíteni fogja a sikeres vásárlásban.

Készülj fel a kiugróan magas forgalomra!

A mai felgyorsult világban senki sem szeret várakozni. És valljuk be, néha már attól is idegesek vagyunk, ha csak pár másodpercet kell várnunk. Elkezdünk unatkozni, össze-vissza kattintgatni, elővesszük a telefonunkat, vagy nyitunk egy új böngésző ablakot és az addig olyannyira nélkülözhetetlennek gondolt sampon, kulacs, strand szett, már nem is lényeges. De az is előfordulhat, hogy időközben találunk egy másik oldalt, ahol ugyan drágább az adott termék, de stabil és akadálymentes a vásárlási folyamat, így onnan rendeljük meg az adott terméket.

A kampányok még akkor is eredményezhetnek kimagasló forgalmat, ha nem kötődnek egyetlen vásárlási lázzal járó nevezetes naphoz sem (például a Black Friday, Glamour napok vagy Joy napok). Egy jelentős akció önmagában is nagyságrendekkel több vásárlót vonzhat az oldaladra.

Amennyiben a webshopod nincs felkészülve az átlagtól eltérő forgalomra, abban az esetben belassul, sőt, teljesen elérhetetlenné is válhat. Emiatt fontos, hogy előre tervezz, és a kampány napjára gyorsabb, jobb szervert szervez be, de ha ilyen helyen van a webshopod, igényelj megerősített informatikai támogatást, bővítsd ki ideiglenesen webshopod kapacitását, illetve kérd webshop karbantartó szakértőd, hogy terhelési tesztekkel előre optimalizálják a webáruházadat. Mindezeknek a költsége általában meg fog térülni.

Legyél mobilbarát! Legyél kreatív!

Nem szabad figyelmen kívül hagynod azt sem, hogy az online vásárlások zöme okostelefonon keresztül bonyolódnak le. Ezért fontos, hogy a webáruházad mobilra optimalizált, reszponzív legyen, ahol kényelmes és gyors minden kattintás. Fontos, hogy a webshopod felhasználói útvonalai is megfelelően legyenek kialakítva.

Emellett nem szabad elfeledkezned a social media által nyújtott csodafegyverekről sem, mint a fényképes ajándékkatalógus vagy a speciális ajánlatok, amelyekkel célzottan bombázhatod az érdeklődőket. Hiszen a különleges kínálatok, egyedi akciók nagyobb eséllyel hozzák meg a kívánt sikert a webshopodnak. Kínálhatsz vonzó ajándékokat nagyobb összegű vásárlás esetére, vagy nagyobb árkedvezményt, avagy ingyenes házhozszállítást, esetleg létrehozhatsz hűségprogramot törzsvásárlóidnak.

Használd fel a korábbi tapasztalataid, az információid!

Ha már vannak kampány tapasztalataid, akkor használd fel azokat! Az akcióra szánt termékeid kiválasztását kezd azzal, hogy átnézed korábban melyek voltak a legkeresettebb termékek és ugyanerre a körre fókuszálsz. Majd megtervezed az árengedmény mértékét, és nem a versenytársakat figyelve módosítgatod azt. Ezt követően pedig bizonyosodj meg arról, hogy a webáruházban szereplő akciós termékek SEO optimalizáltak.

Lényeges szempont az is, hogy milyen gyakran frissül a készleted. Mivel egy-egy kampány során az a legjobb, ha a valós idejű frissítést választod, ami automatizálással könnyedén elérhető, valamint a webáruházad és az ERP rendszerek közti kommunikáció lassúsága is kiküszöbölhetővé válik. Így a vásárlóid nem a pénztárnál fognak szembesülni azzal a szomorú ténnyel, hogy az általuk kiszemelt termék elfogyott vagy – ami rosszabb – nem az ügyfélszolgálat fogja ezt velük fizetés után közölni és visszautalni a pénzüket.

Ugyanakkor mindenképp érdemes átgondolnod azt is, hogy a rendkívül nagy terheléssel járó kampányok esetében a munkatársaiddal tudjátok-e tartani a szállítási határidőt vagy a kapacitásaid tekintetében hosszabb szállítási idővel kell számolnod? Ha az utóbbi, akkor ezt minden esetben kommunikáld a vásárlóid felé már a termékoldalon, a pénztárban és a rendelés visszaigazoló levélben is. Ezzel elkerülheted, hogy megbízhatatlan webáruháznak tűnj a szemükben, és esetleg negatív véleményt írjanak.

Kezeld hatékonyan a hirtelen beáramló kérdéseket!

Alakítsd ki a lehetséges kapcsolatfelvételi platformokat és dedikálj hozzá elegendő emberi erőforrást. A reklamálókat igyekezzetek minél előbb privát útra terelni, hogy az oldal követői ne lássák az elégedetlenséget. A kérdésekre pedig igyekezzetek minél előbb válaszolni.

Érdemes átgondolni, melyek a gyakran felmerülő kérdések és a GYIK szekciót felkészíteni a kampányra, és az azzal járó kérdésözönre. De ha modernebb eszközt vennél igénybe, akkor készíttess egy chatbot-ot, ami a feltett kérdéseket képes interaktívabb módon megválaszolni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a chatbot segítségével nem fogsz olyan vásárlókat elveszteni a hosszú válaszidő miatt, akiknek csak általános kérdései vannak.

Tervezz a kampány utáni időszakra is!

Tartsd szem előtt, hogy leginkább az első vásárlás utáni időszakban tehetsz szert a legnagyobb profitra, ugyanis az egyszer már elköteleződött vásárlót, sokkal olcsóbban tudod újra és újra vásárlásra ösztönözni, mint azokat, akik még sosem vettek semmit a webáruházadban. Ezért már a kampány megtervezése során érdemes energiát fordítanod arra, hogy milyen remarketing módszerekkel juthatsz majd vissza a vevőkörödhöz.

Legyen gyors a webshopod, optimalizált a tárhelyed és navigáld jól vásárlóidat a webshopodban! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.